Egy felnőtt testét kb. 65-70%-ban víz alkotja, többek között ezért is van szükségünk naponta 2-3 liter folyadékra. Szervezetünk képes méregteleníteni saját magát és ezt alapvetően a víz segítségével teszi. Ezt megtehetjük sima csapvízzel vagy ásványvízzel is, de van a szervezet megtisztításának és egészségesen tartásának egy másik módja is: az ionizált lúgos víz.
A Föld óriási vízkészletnek csupán kb. 0,1 %-a használható fel ivóvízként, a nagyfokú (ipari, mezőgazdasági, háztartási, stb.) szennyezés miatt sajnos ez is egyre szennyezettebbé válik.
Minél több méreg és káros anyag halmozódik fel a szervezetben, annál jobban savasodik.
Kevesen tudják, de az elhízás egyik oka lehet a túlzott savasság.
A szervezet, ha túlterheltté válik, a káros anyagokat körbeveszi zsírral és azt a kötőszövetben és az erekben raktározza. Jobb esetben ezt pár hónap alatt képes semlegesíteni, kiüríteni, azonban a jelenlegi életmódunk mellett akár 1 év is eltelhet, mire ezek a káros anyagok távotnak testünkből. Minél több anyagot nem képes lebontani a szervezet, annál többet raktároz el ezekből, ami hosszú távon az erek elzáródásához is vezethet, a vér pedig savasabbá válik.
Az Aquarionnal által megtisztított és ionizált lúgos víz megoldást jelent erre a problémára.
A lúgos víz közömbösíti a savakat és beindítja a tisztulási folyamatokat.
Az Aquarion víztisztító 0,01 mikronos szűrője bőven elegendő ahhoz, hogy a szennyeződések, káros vegyi anyagok, sőt még a baktériumok és a vírusok is fennakadjanak rajta.
Az ionizált víz jótékony hatásairól
Szinte mindenki tudja, hogy a szervezet működéséhez szükséges optimális hőfok 36,5-37 °C között található. Ha ez kicsit megváltozik, rögtön rosszabbul érezzük magunkat és mindent megteszünk, hogy visszaállítsuk a normális hőmérsékelet.
Ha megbomlik a test sav-bázis egyensúlya, talán először nem is érezzük ennek a negatív hatásait, hosszú távon azonban rengeteg betegség okozója a túlzott savasodás. Az emberi test pH-ja ideális esetben 7,35 és 7,45 közötti értékek közé esik. A gyors ételek világában szinte csak savasító hatású élelmiszereket fogyasztunk és ez megbontja az egyensúlyt, nem is beszélve a kávéről vagy a dohányzásról.
Lúgos víz fogyasztásával ellensúlyozni lehet a savas ételek okozta ártalmakat, semlegesíteni lehet a felhalmozódott káros anyagokat.
Az Aquarion képes előállítani azt, amire a túlterhelt szervezetnek szüksége van: a tisztított, ioniázált lúgos vizet.
Reggel felébredünk, gyorsan bekapunk pár falatot, megiszunk egy kávét, sokan még egy-két szál cigarettát is elszívnak, majd elindulunk dolgozni. Újra stresszhelyzeteknek vagyunk kitéve, még ha ezt nem is érezzük súlyosnak. Délben egy gyors ebéd, mindegy mi, csak lakjunk jól és valóban gyors legyen, majd vissza a munkába, este vagy hétvégente lazításként pedig elfogyasztunk pár italt. Azonban kevesen tudják, hogy ez mind a savasság mértékének növekedéséhez vezet. Nézzünk néhány érdekes pH-értéket a környezetünkből:
- gyomor: 1
- nyál: 6,4-7
- vizelet: 5,5-7,3 (reggel és napközben más)
- bőr: 5,5 (gyerekkorban lúgosabb)
- vér: 7,35-7,45 (normális esetben)
- tengervíz: 8,2-8,5
- magzatvíz: 8,5-8,7
- sör: 5
- pezsgő: 3-4
- rövidital: kb. 5
- vörösbor: 3-4
- kávé: 4,5-6,5
- narancslé: 3
- szőlőlé: 3
(A fenti értékek nem laboratóriumi mérések eredményei, pusztán tájékoztató jellegűek, melynek célja, hogy az olvasó tisztában legyen pár dolog savasságát ill. lúgosságát illetően!)
Ezek után nem meglepő, hogy szervezetünk elfárad, nem bírja tartani a lépést a sok bevitt károsító anyaggal. Hatékony megoldást jelent a lúgos víz alkalmazása a méregtelenítésben!
A lúgos víz jótékony hatásairól
Folyamatos fáradtság, fájó ízületek - ezek a bajok mind visszavezethetők a túlzott savasságra. Nem is gondolnánk, hogy a kötőszövetekben felhalmozódott méreganyagok mennyi betegség okozói lehetnek azáltal, hogy hozzájárulnak a pH-egyensúly savas irányba való elmozdításához.
Az alábbi betegségek egyes eseteinél feltételezhető, hogy a túlzott savasodás okozhatja:
szájfekély, allergia, cellulitis, csontritkulás, ekcéma, elhízás, anyagcserezavar, fáradtság, fogszuvasodás, immunrendszer egyes zavarai, gyomorégés, izomláz, korai öregedés, köröm problémák, nyombélfekély, rák, erős testszag, vérnyomás problémák.
Mire jó az ionizált lúgos víz a szervezet működésében?
- lassítja az öregedési folyamatot
- antioxidáns
- semlegesíti a szabad gyököket
- oxigénnel látja el a szervezetet
- fájdalomcsökkentő hatású
- stresszoldó hatású
- élénkíti az immunrendszert
- a felhalmozódott savas bomlástermékeket közömbösíti
- méhnyálkahártya tisztán tartásához hozzájárul
Megfelelő mennyiségű ionizált lúgos víz bevitelével elkerülhetőek ezek a betegségek és frissebbnek érezhetjük magunkat.
Rengeteg ember úgy véli, hogy elég csapvizet fogyasztani, ha ivóvízről van szó. Nagyon sokan nem elégszenek meg a csapvízzel, inkább ásványvizet isznak. Tudni kell azonban, hogy ezek messze nem egészségesek!
Csapvíz
- nehéz teljesen tisztítani
- Nagy mennyiségben nehéz teljesen tisztítani a vizet, hiszen a tisztítandó víz is eléggé szennyezett (pl. folyóvíz), a megfelelő technológia pedig túl drága ahhoz, hogy ezeket a beruházásokat elvégezzék, helyette inkább arra irányulnak a törekvések, hogy határértékeken belül tartsák a muatatókat, ami - valljuk meg őszintén - nem az egészség számára legmegfelelőbb minőséget produkálja.
- klórral fertőtlenítik a csapvizet
- Aki járt már uszodában, az tudja, hogy milyen érzés, amikor a klóros víz csípi a szemét. Az uszodai vízben nagyobb mennyiségű klórt használnak fertőtlenítésre mint a csapvíznél, de az élettani hatásai megegyezőek a csapvíz esetén is. Habár a klórra szüksége van a szervezetnek, de nem feltétlenül ebben a formában.
- elavult csőhálózat
- A csapvíz csővezetékeken keresztül jut el a háztartásokba. Ezek a vezetékek sok esetben fémből készültek, az idő során pedig korrodálódtak. Könnyen megeshet, hogy apró, rozsdás fémdarabok bekerülnek az áramlás során a csapból kifolyó vízbe, s onnét a szerveztünkbe.
Ásványvíz
Sok palackozott víznek egészségkárosító hatása is lehet, ha nagyobb mennyiségben fogyasztjuk ezeket. Miért? A palackokba kerülő "folyadék" (tisztelet a kivételnek) sokszor tisztított csapvíz, amelyeket különböző sókkal próbálnak feljavítani, miközben az emberi szervezet számára szükséges arányokra egyáltalán nem figyelnek; elég elolvasni egy-egy palack cimkéjén az összetevőket...
Ezek után természetesen mindenkiben felmerül a kérdés, hogy van-e lehetőség tiszta, az emberi szervezet számára megfelelő minőségű vízhez jutni. Az Aquarion otthoni víztisztító berendezés a lehetséges megoldás!
Az Aquarion víztisztítóról
Az Aquarion víztisztító segítségével tisztított, ionizált lúgos és savas vizet állíthatunk elő.
- Az ionizált lúgos víz belső használatra alkalmas. Sok hidroxil (OH-) iont tartalmaz, így képes a szabad gyökök lekötésére, azaz hatásos antioxidáns. Kiválóan lúgosítja a szervezetet, ezáltal segít fenntartani szervezetünk sav-bázis egyensúlyát, valamint jó kiegészítője lehet a különböző méregtelenítő kúráknak is.
- Az ionizált savas víz kizárólag külsőleg alkalmazható például bőrápolásra, bőrgombásodás esetén, orrcseppként; savasabb fokozatban pedig felületek vegyszermentes fertőtlenítésére.
- Több fokozatú ionizálás: Az Aquarion víztisztító az ionizálást savas, illetve alkalikus irányba is 4-4 fokozatban képes elvégezni, ami megsokszorozza a felhasználási lehetőséget.
- Energiatakarékos: Az ionizáló kamra korszerű, speciális kiképzésű: felülete nem sima, így relatív felületének megnövelésével több vízzel képes érintkezni. Ez elősegíti, hogy ugyanakkora energiafelhasználás mellett nagyobb teljesítményre legyen képes. A készülék emellett általában készenléti üzemmódban van, csak a tényleges használatakor kapcsol normál energiafelhasználásra.
- A különleges, ötrétegű, titán-platina elektródarendszer segítségével az ionizált víz optimális ORP (oxido-redukciós potenciál) értéket ér el. Az ionizált víz negatív ORP-vel rendelkezik, azaz antioxidáns hatása van (ORP: Redukciós-oxidációs reakciók legfontosabb paramétere a redoxpotenciál (az angol Oxidation Reduction Potential rövidítése). A redukciós-oxidációs reakciók folyamán az egyik anyag elektront ad le, a másik anyag elektront vesz fel.)
- Gazdaságos: rendeltetésszerű használat esetén várható élettartama 20 év.
- Tisztított víz funkció, ionizálás nélkül: ez a funkció azokban az élethelyzetekben segíthet, amikor nem ajánlatos ionizált vizet fogyasztani (például gyógyszerek bevételekor, tápszerek elkészítésekor).
- Egyszerű használat: a készülék egyszerűen beszerelhető és könnyen kezelhető. Az írásos útmutatón kívül két DVD-t is mellékelünk hozzá, amelyek hasznos, érdekes információkat tartalmaznak a készülékről, használatáról, illetve az ionizált vízről.
- Esztétikus megjelenés: az Aquarion víztisztító kivitelezése ízléses, ezért minden konyhában esztétikusan mutat, nem szükséges zárt szekrény mögé rejteni.
- Az Aquarion víztisztító és ionizáló berendezéssel teljesen biztonságos, káros anyagoktól mentes, ionizált vizet állíthatunk elő. Segítségével nem csupán megtisztítjuk a vegyi anyagokkal, klórral, mikroorganizmusokkal stb. szennyezett vizet, hanem oxigénnel dúsítjuk és ionizáljuk is, ami szintén jótékony hatással lehet egészségünkre.
Olcsóbbnak tűnik ásványvizet fogyasztani? Nem feltétlenül! Nézzünk egy példát:
Egy átlagosnak mondható ásványvizes palack 1,5 literes és kb. 100 Ft-ba kerül. Vegyünk egy 4 fős családot. Egy átlag család napi vízfogyasztását főzéssel, ivással együtt kb. napi 15 liternek vehetjük. Ez napi 10 palack vizet jelent, azaz 1000 Ft-ot, éves szinten pedig 365000 Ft-ot!
Mit jelent ez? Az első évben valamivel többe kerül a gép, mint ha csak ásványvizet fogyasztanának, és valamivel több mint 1 év eltelte után ingyen van az ionizált lúgos víz!
Az Aquarionnal nyerhető lúgos víz a savas szervezet számára gyógyírként hat, hozzájárul az szervezet egészségének visszaszerzéséhez és annak szinten tartásához - és ez nem kerül többe, mintha csak ásványvizet iszik az ember!
A savas víz jótékony hatásairól
Az Aquarionnal nem pusztán tisztítani lehet a vizet és abból ionizált lúgos vizet előállítani, hanem savas vizet is. Ez az ionizáció során keletkező víz, mely kisebb mennyiségben keletkezik, azonban felhasználása ennek is széleskörű. A savas vizet csak külsőleg szabad felhasználni!
Mire használható a savas víz?
- kezeli a pattanásokat
- korpa eltűnéséhez hozzájárul
- bőrhidratáló hatású
- elpusztítja a bőrön található baktériumokat
- kezelhető vele a gombás bőr
- csökkenti a csípések által előidézett bőrpírt, viszektést és fájdalmat
- fertőtleníteni lehet vele a zöldségeket, gyümülcsöket
- hüvelyflóra helyreállítására
Mit kap tehát, ha megrendeli az Aquarion víztisztítót?
Ha nagyon szűken értelmezzük, akkor ionizált lúgos vizet, savas vizet, tisztított vizet. Ha viszont tágabban vesszük, akkor egészséget, erős immunrendszert, méregetelnített szervezetet és ezek által sokkal jobb közérzetet!